Spéci kerékpár bukósisak a jövőből
Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy mennyire fontos a kerékpár bukósisak viselete, bár ennek ellenére mégis sokszor mellőzzük a használatát. Csak úgy, mint minden területen, ebben a szegmensben is megfigyelhető a technológiai fejlődés.
Számos újítással látták el a jelenkor kerékpár bukósisakokat a védelem és a kényelem növelése érdekében. Ez főként az anyaghasználatban és más extrák terén figyelhető meg. Minél könnyebb és minél jobban illeszkedik egy sisak, annál jobb. A héj és a benne található habosított védőanyag olyan kombinációt képez, ami megvédi a fejet az erős ütődésektől. Természetesen ezzel nem mondtunk újat, hiszen ez az elsődleges célja, de nem mehetünk el szó nélkül az innovációk mellett sem.
Kerékpár bukósisak futurisztikus kialakítással
Egy sisak sohasem lehet tökéletes. Minél több fejlesztés áll a háttérben, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy az adott változat magas védelmet biztosít, még a veszélyes, extrém helyzetekben is. A kerékpáros akkor van a legnagyobb biztonságban, ha mindenki által jól látható öltözéket visel. Ennek a része lehet a kerékpáros bukósisak is, ami beépített hátsó lámpával, illetve világítószalaggal rendelkezik. A beépített rovarháló megakadályozza a bogarak bejutását a sisak alá, hiszen számos kellemetlenséget okozhatnak menet közben. Bizonyos modelleket, mint például a CRATONI EVO elektromos kerékpár bukósisakot, lehajtható szélvédővel látták el. Védi a szemet a rovaroktól, menetszéltől, az esőtől. Ennek köszönhetően, nincs szükség külön kerékpáros szemüveg viselésére, ezen felül a látószemüveg viselését is lehetővé teszi.